Zeng a net a hírtől, miszerint Amerika legújabb "kedvenc" horrorfilmje, a kasszáknál robbantó, kritikus és közönség-kedvenc The Conjuring nálunk is bemutatásra kerül szeptember 19.-én, szinkronizáltan. Az hazai viszonyokat ismerve(sorra buknak hazánkban a horrorok) bátor döntésnek tűnhet, azonban James Wan(Fűrész,Insidious) filmjében minden olyan összetevő megvan, ami itthon is sikerre viheti. Nincs benne hentelés és vérengzés, de nincs is rá szüksége, mert egész egyszerűen olyan szinten adagolja a feszültséget, amire csak nagyon ritkán van példa. Mondják, hogy nem hoz semmi újat, csak a régi, jól bevált panelokat alkalmazza. Én ezt alá is írom, DE mikor volt utoljára példa rá, hogy mindez teljesen olajozottan működjön egy filmben az elejétől a végéig? Mert itt ez a helyzet.

Az igaz történet alapján készült sztoriban a Perron család 1971-ben beköltözik egy Rhode Island-i házba, ahol egy démon lakozik, ami szép lassan terrorizálni kezdi a családot. Perronék úgy döntenek, hogy segítséget kérnek a híres paranormális nyomozóktól, Ed(Patrick Wilson) és Lorraine Warrentől(Vera Farmiga). Elég sablonnak hangzik, és az is, de minden kétséget kizáróan tényleg működik. Miért? Mert remek a rendezés, működnek a karakterek, jó a zene, szépek a képek, a jelenetek felépítése a zsáner legjobb filmjeit és legnagyobb mestereit idézik, sőt fel is veszik velük a versenyt. Az egész poszt egy hatalmas benyalásnak tűnhet. Hogy tényleg az lenne? Nem. Ez garantáltan az a film, amit bárkinek merek ajánlani, mert tényleg jó, nemcsak horror-fanoknak, hanem mindenkinek. Abban is biztos vagyok, hogy aki megnézi az nem fogja megbánni a rá szánt időt és legyen bármilyen szőrösszívű is, legalább közepesre fogja értékelni.

Mese nem van, klasszikus született.

9.5/10. (jár a taps)