Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

44 durvajó Kevin Smith duma

2014. november 24. - GGZs

 Jay-&-Silent-Bob_monkey.jpg

 

New Jersey pufók fenegyereke 20 évvel ezelőtt robbant be a köztudatba Shop-stop című, saját maga által írt, rendezett, vágott és pénzelt szatírájával, melyben két bolti eladó szemszögéből tartott görbe tükröt társadalmunk elé. A film hamar kult státuszba lépett, így Kevin Smith folytathatta munkásságát, ő pedig élt a lehetőséggel és további baromi vicces és elgondolkodtató darabot tett le az asztalra. Igaz, hogy karrierje manapság leszállóágban van, és a legutóbbi filmjei se hozták a régiek színvonalát, de letett már annyit az asztalra, hogy ne kelljen emiatt szégyenkeznie. Az idén 44 éves író-rendező legfőbb ismertetőjegye a szinte csak rá jellemző, egyedi humora, amit baromi jó dialógokban szállított a nézőknek. Na ezekből szemezgetünk most.

 

 

 

Zack és Miri pornót forgat (2008)

 

Zack-and-Miri-Poster-zack-and-miri-make-a-porno-31896101-800-1196.jpg

 

hero_EB20081029REVIEWS810299995AR.jpg

 

Miri: Miért akarsz műpinát venni? Ez olyan szánalmas.

 

Zack: Hogy? Ne haragudj! Megfeledkeztem róla, hogy az ilyen előkelő játékok csak a nőket illetik meg. Szerinted minden vibrátor okozta orgazmustól megmenekül egy iraki gyerek? Nem!

 

Miri: Élethű érzés!

 

Zack: Igen!

 

Miri: Ó, te jó ég! Ha elkezdesz kisgépekkel kefélni, kiköltözöm.

 

Zack: És a vibrátor mégis mi? Az is egy kisgép. Hogyhogy te dughatsz motoros dolgokkal, én meg nem?

 

Miri: Mert még egy pasitól se volt akkora orgazmusom, mint egy vibrátortól.

 

Zack: Ez egy vadbaromság! Szóval te nyugodtan kiélvezheted a 21. század minden előnyét, én meg zárkózzak be a fürdőszobába a testápolóddal.

 

Miri: Ezt nem mondod komolyan? Te az én testápolómmal szoktad kiverni a fürdőszobánkban?

 

Zack: Nem! Én általában csak meggyújtok néhány gyertyát, és elterülök a kádban, miközben Stinget hallgatok... Nem! Én férfi vagyok! Adj két botot, egy gumikötelet, és én rájövök, hogy dugjam meg... mint egy kibaszott MacGyver.

 

 

Shop Stop 2 (2006)

 

 

clerks2randall.jpg

 

Elias: Egy gyűrű mind felett...

Rajongó: Egy gyűrű kegyetlen...

Randal: Jééézusom...

Elias: Egy a sötétbe zár...

Rajongó: Bilincs az egyetlen...

Elias: Király! <pacsiznak> Hányszor láttad?

Rajongó: Jah, ő... a Szövetséget háromszor, a Tornyot kétszer, a Visszatértet négyszer.

Elias: Én azt ötször.

Rajongó: Király!

Randal: Nem király, mert csak egy visszatérés létezik, és az nem a királyé, hanem a Jedié...

Rajongó: Há, Star Wars buzi...

Randal: Én vagyok buzi? Mégis ki lengeti itt a drágaságát?

Elias: Nézd el neki! Nem nagyon vágja a trilógiát.

Randal: Édes faszom, mi lesz itt még? Csak egyetlen trilógia létezik, hülye faszok!

Rajongó: Figyelj már! Szerintem hívjuk mostantól Padmének! Úgyis annyira oda van Anakin Skywalkerért. De nem? Veszély! Veszély! A nevem Anakin. A fostos játékom tönkreteszi a sztorit.

Elias: Tökre tuskó vagy Jar Jar!

Randal: Én vagyok tuskó? Azok a hobbit-filmek csak arról szóltak, hogy egy rakás ember baktat. Három filmen keresztül csak mennek, mint a barmok egy kibaszott vulkánhoz. Íme az első rész: <sétál> Most pedig a második: <sétál, s közben úgy tesz, mintha kikerülne valamit, majd tovább sétál>

Rajongó: Teljesen lökött. Lúzer.

Randal: Figyelem! Jön a harmadik is: <sétál, s úgy tesz, mintha beledobná a gyűrűt a vulkánba, majd megvonja a vállát, s visszasétál> Jah, és még a hülye fák is sétáltak bennük!

Rajongó: Na, jól van! Azonnal fejezd be! A becsmérlő elemzésed és véleményed ellenére a Gyűrűk ura hatalmas kasszasiker lett. Még az Akadémia is elismerte, mikor Peter Jacksonnak ítélték a legjobb rendező díjat, amit a barátod George nagyfejű Lucas soha nem nyert, és nem is fog megnyerni. Vili?

Elias: Ez ott volt a szeren.

Randal: Csak egy dolgot mondok. Ha Peter Jackson valóban ütni akart volna ezekkel a mozikkal, a harmadik részt a logikus pontnál fejezi be, és nem az utána következő 25. befejezésnél.

Elias: Miért? Mi lett volna a logikus befejezés?

Rajongó: Jah, világosítsál már fel minket!

Randal: Mikor az a faszom Frigó felébred a kómájából, és mindenki ott ugrál az ágya körül, Samu meg csak áll az ajtóban, azzal a homokos tekintettel az arcán...

Elias: Ezt ne Randal! Jézusról mondj amit akarsz, de a Gyűrűk urát itt tényleg ne vedd a szádra!

Rajongó: Egészen a megyéig rúgdoslak kisköcsög, ha nem fejezed rögtön be!

Randal: ...az egy olyan szinten buzis nézés volt, hogy már azt vártam, mikor hajtja el Samu a többi hobbitot, és ugrik rá Frodó retkes farkára. És mondjuk ez, tényleg meg is érdemelt volna egy Oscart.

Rajongó: Hé! Faszom! Ők nem buzik! Hobbitok.

Randal: Aztán a nagy szopás után, de még persze a stáblista előtt, Samu ráránt két keményet, és beleélvez Frodó pofájába...

Rajongó: Hö, esküszöm... Bazdmeg! (elhányja magát)

 

 tumblr_ll14js24Q71qfgrmq.jpg

Randal Graves: Az a Transformers nem szar?

Elias: Dehogy is! És van belőlük egy csomó féle!

Randal Graves: Hűha.

Elias: Akkor úgy mondom,hogy a Ranger Dangert simázza.

Randal Graves: Jól van. Tudod, hogy én ezen nem fogok veled vitatkozni. De anyád miért enged annyit tévézni? Ti nagy keresztények vagytok, nem?

Elias: Hát tudod a vallásunk szerint a robottá alakuló kocsik bámulása nem minősülnek eretnekségek. És azért, legalább is a pap szerint, mert az átalakuló gépek, amik egymás ellen fordulnak nem sértik az Úr törvényeit.

Randal Graves: Szerintem meg igenis sértés Istenre nézve. Ő nem azért küldte le hozzánk az egyetlen fiát, aki még meg is halt értünk a kereszten, hogy mi olyan szar rajzfilmeket gyárthassunk és nézhessünk, mint a Transformers.

 

 clerks_ii_the_new_and_improved_jay_and_silent_bob.jpg

 

Jay: Néha azon gondolkodom hogy kezdeni kéne valamit az életemmel ahelyett hogy boltok előtt árulom a füvet...lehetnék állatorvos!Most miért ne? A fókákat még csipázom is...Vagy mondjuk asztronauta! Én lennék az első aki felfedez egy tökre új galaxist vagy egy földönkívülit...akit megdugnék! Azt mondanák az emberek: Ő az Arc, aki megkúrt egy marslakót.

 

 

PDVD_016.jpg

5. Randal: Mert mire való az internet, ha nem arra, hogy olyan elborult keféléseket bámulj, amiben neked soha nem lesz részed baszd meg?

 

web2006_clerks_ii_007.jpg

 

Dante Hicks: Mit csinálsz, azt akarod, hogy kirúgjon?

Randal Graves: Csak nem értem mióta számít a küszöbmajom rasszista szónak.

Dante Hicks: Amióta 100 évvel ezelőtt elkezdték használni a rasszisták.

Randal Graves: Egy fenét. A nagyanyám engem is mindig így hívott kiskoromban, mert állandóan a verandán ültem és lestem a szomszédokat.

Dante Hicks: Attól, hogy a nagyanyád is ezzel a szóval illette a lustaságodat ez még rasszista kifejezésnek számít. Ez kb olyan, mintha büdös zsidónak hívott volna.

Randal Graves: Ugyan már. És a nagyanyám amúgy mélységesen tisztelte a zsidó közösséget tudod? Figyelmeztetett is mindig régebben, hogy viselkedjek rendesen velük, vagy rámolvassák a biboldo átkot.

Dante Hicks: Mi...mi...a faszt beszélsz? Ez is egy rasszista szó.

Randal Graves: Jaj, hogy lenne már az? Őket sosem hívta így, csak az átkot nevezte biboldonak, ami tök aranyos.

Dante Hicks: Nem aranyos, hanem rasszista.

Randal Graves: Nem értek veled egyet, egyszerűen öreg volt. Akkoriban az emberek így beszéltek és ettől még nem voltak rasszisták. Bár egyszer azt is mondta egy törött sörösüvegre, hogy niggerkés....Igen, így belegondolva lehet hogy kicsit rasszista volt.

 

 

Néma Bob: "…"

 

Apja lánya (2004)

 

 

 

938903_1327853718570_full.jpg

Gertrude Steiney (sírva): Vékony akarok lenni, nem olyan, mint egy bálna!

Ollie Trinke: A többi nő azért olyan vékony, mert drogos kurva mind.

Gertrude Steiney (visítva): Én is az akarok lenni!

Ollie Trinke: Oké, lehetsz drogos kurva. Mind közül a legdrogosabb.

 

Jay és Néma Bob visszavág (2001)

 

 

 

Ezt Jay olvassa az interneten egy filmes oldalon: "Bármely Jay-ről és Néma Bob-ról szóló film tök szópóka mert ők is szopják a brét."

Jay: Durva anyját! Ideje válaszolnunk. Pötyögd csak be (Néma Bob-nak mondva): Mind megfizettek köcsög-töcskölők! Ti vagytok a legnagyobb dákóslukkolók! Sírva nézitek ahogy szétkúrjuk az anyátokat rinyapinák! Ha elérünk Holywoodba, a Miramaxos filmforgató-gecikkel megetetjük a szarunkat, aztán kiszaratjuk, és megetetjük velük azt amit a mi szarunkból szartak, aztán ti jöttök pinaszomorítók. Puszi: Jay és Néma Bob

 

Holden McNeil: Emberek, ki lenne akkora barom, hogy fizet egy egész estés Jay és Néma Bob filmért?

(majd ő, Jay és Néma Bob felhúzott szemöldökkel egyenest a néző szemébe néznek)

2001_Jay_And_Silent_Bob_145.jpg

 

K1j783z.gif

 Jay (a bolt előtt énekel, közben Néma Bob pantomin szerűen illusztrálja a hallottakat): Fasz, fasz, fasz! Beszopod a faszt, beszopod a nagy faszt! Picsafasz, picsafasz, dzsádzsádzsá! Egy, két... Egy, két, há' és... Dzsá! Dzsá! Dzsá! Füvet szívsz, kokszot nyomsz! Vedelsz sört! Sört. Sört! Nagy rakéta, kis dzsoja! Ki szív dzsoját? Mi szív dzsoját!? Tekerd meg, és szívd! (szünet)

Srác a Villámgyors Vegyesbolt előtt: Hé, adj egy zacsival!

Jay: Előbb pénz, kis gempa! Lóvét nyom a markomba! Hogyha nem jön az a lé, akkor húzzá' elfelé! A Dzsumbi csaj! Hú de hú de hú de jó! Ráfázol, ha rámászol!

 

Jay: Ettől majd lelassul, mint Malacka szembe szélben!

 

jasb4.jpg

Akik ezt olvassák, azt hiszik Jay és Néma Bob balfaszok, mert ez a pár faszfej ezt írja a képregényhős Jayről és Néma Bobról, és ha egy este én és Uzsidoboz smacizunk egy macát, ő meg azt mondja: "Ó, de le akarom szopni a gyíkotokat", és megkérdi: "hogy hívnak?", erre én: "Jay és Néma Bob, térdre!!" Ő meg erre: "Á, olvastam ám az interneten, hogy ti skacok nyomorult kis recskagépek vagytok", és elmegy és inkább két másik tagot cidáz le!! EGY NAGY LÓFASZ!! Ki kell nyírni a baszott kis gecókat mielőtt hazavágják a jóhírünket!

 

2001_Jay_And_Silent_Bob_162.jpg

Chaka Luther King: Tudtad köcsög, hogy én találtam ki a Muppet Show-t? Sokkal előbb, mint a TV. A fehérek ellopták, bizony. Az lett volna a címe, hogy N.B. azaz Niggerek Bábokkal. Ütős, mi?

 

 

Miramaxos őr: Főbázis, van itt egy 10-07-es, két illetéktelen, küldj erősítést.

Másik őr válasza a rádión keresztül: Nem 10-82-es?

Miramaxos őr: Nem, az a halott kurva eltüntetése Ben Affleck lakókocsijából.

 

 

Jay: Kik játszanak minket?

Holden McNeil: Nem tudom, de ez a Miramax, úgyhogy tuti, hogy Matt Damon és Ben Affleck, állandóan őket nyomatják!

Jay: Kik??

Holden McNeil: Két béna csávó a Good Will Huntingból!

Jay: Amelyikben szerepelt a kibaszott úr az űrből?

Holden McNeil: Ja, szerintem is tök béna volt, de Affleck jó volt a Fantomokban!

Jay: Ja, baszod, a Fantomok állat volt!

Holden McNeil: Az tutti-frutti!

 

2001_Jay_And_Silent_Bob_159_1.jpg

Jay: Azannyát, te vagy a pitebaszó!

Jason Biggs: Hát ez nem igaz, mindenki csak ezt mondja, senki sem mondja azt, hogy "á, te voltál a Lúzer-ben", vagy "milyen jó voltál a Pasik és csajokban", mindig csak az a pite, az kísért...

 

 

Ben-Affleck-and-Matt-Damon-in-Jay-a.jpg

 

Matt Damon / Will Hunting: Akkor vegyük a jó kurzustól.

Ben Affleck: Mi van, már te rendezed?

Matt Damon / Will Hunting: Állj le Seaverway, ne felejtsd el, ki beszélt rá engem erre a szarra. Jó, jó a Dogma még csak hagyján volt, de...

Ben Affleck: Figyu, nagyon sajnálom, hogy elvontalak valami buzi, sorozatgyilkosos, good will huntingos, lovaglós, golfos, nyálas, nyúlós, baszós, szopós filmtől erre a hétre!

Matt Damon / Will Hunting: Például olyantól, mint a Mint a hurrikán?

Ben Affleck: Gyerekes vagy, mit magyarázok mindig? Előbb jön a tuti-film, aztán jön a művészfilm. És néha becsúszik egy szívességfilm valamelyik haverod kedvéért. Aztán néha kell egy lóvéfilm.

Matt Damon / Will Hunting: Aha, meg a Hulla, hó, teli zsák.

Ben Affleck: Látod, szemét vagy.

 

tumblr_lqhcivYjRS1qbzvnio1_500.gif

Mi a faszom az az internet?

 

capture54hs.jpg

Jay: Na jó, de mi van, ha felvesznek és nem szopsz? Nem basznak ki az útpatkára?

Stoppos: Dehogynem, ha nem szopsz. Ha már elvisz pár száz mérföldet, az nekem bőven megér egy patront a számba.

Jay: De mi nem vagyunk buzik.

Stoppos: Ne légy már olyan kertvárosi. Ez az új évezred. Buzi, hetero, ma már tökmindegy, nincsen többé határvonal.

Jay: Itt a vonal, ezen az oldalon nincs buzi.

Stoppos: Minden stoppos csinálja. Mit hittél, miért vesznek fel? Ha elvisznek elvárják. Nem izgat, hogy ki a sofőr; ez a könyv első szabálya.

Jay: Milyen könyv?

Stoppos: Az út íratlan szabálykönyve.

 

Dogma (1999)

 

 

 

Liz: A hit olyan, mint egy pohár víz. Kiskorodban a pohár is kicsi, úgyhogy könnyű megtölteni. Ahogy öregszel, a pohár is nagyobb lesz, és ugyanannyi víz már nem tölti tele. De a poharat időnként újra kell tölteni.

 

 

Bethany Sloane: Miért nem maga az Úr beszél?

Metatron: Örülök, hogy bekapcsolódsz a beszélgetésbe! Válaszom: az emberi lények sem szervileg, sem lélektanilag nem alkalmasak arra, hogy elviseljék az Úr igaz hangjának erejét. Ha meghallanád, beszakadna a fejed, a szíved szétrobbanna a mellkasodban. Öt Ádám ment rá, mire rájöttünk erre.

 

Bethany Sloane: Mégis, mit csináltok itt ilyenkor?

Jay: Hát pipit akarunk felszedni!

Bethany Sloane: Micsoda???

Jay: Gondoltuk, hogy egy abortuszklinika körül lesz szabad nő. Mi másért lennének itt, mint hogy imádnak dugni?

 

 

Bethany Sloane: Elvezettek engem egy helyre.

Jay: Mi vezetünk?! Nézz má' rám! Az életem felébe azt se tudom,hogy hó vagyok! Ha nem farkalunk, akkor mi a faroknak hívtá' minket ide?

 

Jay: De mostan képzelj el egy olyan szitut, hogy csak öt perc van hátra az életünkből, és most mindegy hogy egy bomba vagy mi fog robbanni! Akkor dugnál velünk?

Bethany Sloane: Egy ilyen elképzelhetetlen helyzetben? ...... Igen, persze.

Jay: Igen? Ezt a kurvát! Bang!

 

 

fhd999DGA_Linda_Fiorentino_011.jpg

Bethany Sloane: Mártír lettél?

Rufus: Finoman fogalmazva. Valójában bazinagy kövekkel szétverték a koponyámat.

 

 

Jay: - Ember, mondjál valamit rólam is!

Rufus: - Te vagy az, aki a legtöbbet maszturbál a Földön.

Jay: - Ugyan már, ezt mindenki tudja! Mondjál olyat, amit senki se tud.

Rufus: - Amikor csinálod, a fiúkra gondolsz.

Jay: - Ugyan, nem is mindig.

 

 

Jay: - (Istennek)Te meg ki vagy, csinibaba?

 



 

Comic strip – Képtelen képregény (1997)

 

 

 

Hooper X: Ebben az iparban az szokás, hogyha afroamerikai figurák bemutatására kerül sor, mindig fehér alkotókat kérnek fel, akik rasszista neveket aggatnak rájuk és négernek titulálják. Nos, a könyvem, a Fehér-gyűlölő feka, mentes az ilyenektől.

 

 

Hooper X: Elérkezett az idő, és a feketék nem lesznek többé a fantasztikum ministránsai. valósághű ábrázolást és tiszteletet követelünk.

Holden: Nah, ez egy baromság! Lando Calrissian is fekete volt, mégis ő volt az Ezeréves Sólyom pilótája.

Hooper X: Ki volt az?

Holden: Én! Igenis pozitív hőst alakított a sci-fi műfaján belül.

Hooper X: Kapja be az a fehér-bérenc nigger! Mindig azzal a szent trilógiával jöttök. Ezt kapd ki! Azokban a filmekben a fehérek legyőzik testvéreinket. Még egy olyan messzi-messzi galaxisban is. Nah, meg aztán aztán a meszes-képű suttyó: Luke Skywalker. Szőke, kék szemű... undorító! De ott van Darth Vader, a legfekább az egész galaxisban... Núbia istene.

Banky: Mi az, hogy Núbia?

Hooper X: Pofa be! ...Nah. Ráadásul Vader-t az Erő is csumázza, meg minden. Erre az a Skywalker ráteszi a mancsát a fénykardjára, hogy majd ő uralja az univerzumot. Összeszedi a bagázst! Persze a fehéret... és lenyomják szegény tüdőbeteg Vader tuti kéglijét. Nos, akkor ez mi a szar, he?

Banky: Csillagközi polgárháború?

Hooper X: Nem más, mint gettósítás! Kiiktatják az összes fekete elemet az egész galaxisból, mert féltik a hófehér bőrüket. A Jedi legenda pedig elsüllyedhet szégyenében! Darth Vader fekete arculatát meggyalázzák, amikor a maszkját lehúzva ...mit mutatnak? Egy aszott fehér vénembert! Ezzel pedig azt mutatják, hogy tudat alatt mindannyian fehérek akarunk lenni.

Banky: Talán ez nem igaz?

<Hooper X feldönti a pódiumot, előveszi műpisztolyát, s rálő Banky-re>

 

Holden McNeil: Már gyerekkoromban megmondta a nagyanyám, hogy „Fiam, csak a fingós és pöcsös viccekkel lehet zsozsót kaszálni.”

 

Shop-show (1995)

 

 

 

mallrats.jpg

Brodie Bruce: Anyám mindig azt mondta: minek megvenni a tehenet, ha a szexet úgyis ingyen kapod?

 

Shop-stop (1994)

 

 tumblr_nf7gyaPQPy1s31t9po1_1280.jpg

Randal Graves: Hogy mit mondtál?

Dante Hicks: Kösz, hogy ilyen szar helyzetbe hoztál, igazi barát vagy! Kösz.

Randal Graves: Nagyon fiatal volt?

Dante Hicks: 22, mint mi.

Randal Graves: Uszodai agyvérzés.

Dante Hicks: Irtó kényelmetlen így meghalni.

Randal Graves: Az semmi az unokatesómhoz, Walterhoz képest.

Dante Hicks: Miért hogy halt meg?

Randal Graves: A nyakát törte.

Dante Hicks: Az kényelmetlen.

Randal Graves: Mert a saját faszát akarta leszopni.

Dante Hicks: Fogd már be a pofádat!

Randal Graves: Esküszöm!

Dante Hicks: Ne már!

Randal Graves: Szent igaz.

Dante Hicks: Jézusom!

Randal Graves: Ugyan, még nem próbáltad magadat leszopni?

Dante Hicks: Nem!

Randal Graves: Látod ez a te bajod.

Dante Hicks: Mi, hogy nem próbáltam magamat leszopni?

Randal Graves: Nem, az hogy nem mered bevallani, mert perverznek tartják azt, aki maga elé guggolna. Ecsém, pedig te is kíváncsi vagy, mint mi. Megpróbáltad!

Dante Hicks: Ki talált rá?

Randal Graves: Walterra? Az anyukám. Szar egy ügy volt. Az ágyon csinálta. A lábai a nyakában, anyám meg elájult.

Dante Hicks: És a szájában volt a farka?

Randal Graves: Ja. És a golyói az ajkán.

Dante Hicks: Neki sikerült.

Randal Graves: Ja. De milyen áron?

Dante Hicks: Én sose értem el.

Randal Graves: Mit nem?

Dante Hicks: Hát tudod.

Randal Graves: Mit a farkad?

Dante Hicks: Azt. Ahogy mondtad, kíváncsiak vagyunk, egyszer biztos megpróbáljuk.

Randal Graves: Én sose próbáltam. Te rohadt perverz.

 

Jay: Ma nagyon erős vagyok, Bob! Érzem, pénz fog állni a házhoz, és akkor tudod, mit csinálunk? Elmegyünk valami buliba, becsajozok, megbaszom az egyik muffot, megbaszom a másik picsát, MEGBASZOK MINDENT, AMI MOZOG!!!

(Néma Bob jelez neki)

Te meg mi a faszt bámulsz!? Kinyomom a szemedet, seggfej! Haver, ez a szarfaszú lóg tízessel! Haver, ma este leszakítjuk a faszfej fejét! Kirángatom a belét! Csak még egyszer vegyen tőlem valamit, belerejszolok a nejlonszatyrába!

(Bob megint jelez)

Hé, mi van bébi!? Szopni akarsz!? Hé, Bob, rohadt egy fasz vagy te is, azt tudod? Bírlak nagyon. Egyszer nagyon elkapnálak. Leszopnálak, majd másokat is, mint egy idomított fóóka!!! Bú, te rohadt buzi! Narkós faszok. NEKEM NŐŐ KEEELL!!! Mit akarsz, Grizzly Géza?

 

 

 

(az előbb távozó William Black-ről)

Veronica: Ő Habcsók.

Dante Hicks: Habcsók?

Veronica: Silvan találta ki. Az oboázáskor.

Dante Hicks: Ezt a Silvant bármire rá lehet venni.

Veronica: Nem. Én habcsókoltam.

Dante Hicks: Na, persze...

Veronica: Komolyan.

Dante Hicks: Te leszoptad ezt?

Veronica: Igen, mégis mit képzelsz, honnan tudom...

Dante Hicks: De hát nekem azt mondtad, hogy csak 3 férfivel feküdtél le, róla egy szót se szóltál!

Veronica: Azért, mert nem feküdtem le vele.

Dante Hicks: Csak éppen leszoptad!

Veronica: Jaj, Dante! Csillapodj!

Dante Hicks: Hányat!? Hány faszt szoptál le!? Hányat!?

Veronica: Jól van már, megmondom, Jézus! De te sokkal több csajjal voltál előttem!

Dante Hicks: Ez egész más, és sokkal fontosabb, hányat? Na?

Veronica: Körülbelül... 36-ot.

Dante Hicks: Körülbelül 36-ot? Ezt meg hogy értsem? Benne van az enyém is?

Veronica Akkor 37.

Dante Hicks: Velem 37!?

Veronica: Órára kell mennem.

(egy vevőnek, aki jön a pulthoz Pampers-pelusokkal a kezében)

Dante Hicks: 37!!! A barátnőm 37 faszt szopott le eddig!!!

 

 

(Veronicának)

Dante Hicks: Hé, próbálj meg úgy eljutni a suliba, hogy közben nem szopsz le senkit a parkolóban, jó?

(az intelmet meghallja egy járókelő, és elindul Veronica felé)

Dante Hicks: Hé, te! Gyere csak vissza!

 

Anyuka (a videotékában, ölében a gyerekével): Bocsánat, el is ad kazettákat?

Randal Graves (épp telefonál): Igen. Melyiket keresi?

Anyuka: Lefety Lóránt, a jó öleb.

Randal Graves: Á, egy pillanat. Épp most beszélek az elosztó központtal. Megkérdem, hogy megvan-e. Mi is volt a címe?

Anyuka: Lefety Lóránt, a jó öleb. Imádja.

Randal Graves: Kézenfekvő. (beleszól a telefonba) Á igen, szia, itt az RST videotéka. Hivatkozási szám 4352. Megrendelést adnék le. Figyelj, egyet kérek mindegyik kazettából. Suttogás a szélben, Te is a tiédet, Tedd oda, ahova nem való, Nyald meg a tilinkómat, Cickó baszás 8. rész, Csak a farkad, Seggbe babám, ha szeretsz, A pinám és 8 nyél, Nyeld le, Gurgulázz pucéron, Dugi nyuszi III., Kamaty zokniban, Hanyadt Helén, Faszimádó lányok, Fehér geci, fekete farkak, Pinaimádó lányok, Botkormányos II: A kéj folyó partján, Rózsás nagyajkak és Minden lukba egy farok. Vége. Ó, várj csak egy percet. (odaszól az anyukához) Mi is volt a címe?

 

 

Dante Hicks: 37!!! A barátnőm 37 faszt szopott le eddig!!!

Vevő: Egyhuzamban?

 

Jay: A nagyanyám

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr816761783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jet set 2014.11.25. 10:56:49

A seggből szájba kimaradt

Spidermike 2014.11.25. 13:57:00

Nekem a Dogma a kedvemcem. De így nem lehet élvezni szerintem a párbeszédeket. Ki mondja, milyen helyzetben, milyen testbeszéddel, metakommunikációval, stb. Ez így olyan, mint lerajzolni egy Metallica dalt, vagy énekelni a töltött káposztáról :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.25. 13:58:28

@Spidermike: én így is hangosab röhögtem mindegyiken. :D

Mondjuk a filmjeit fejből tudom. :D

Jegkoko 2014.11.25. 14:07:52

Igy sorrendben kb mint klasszikus filmek, talán egyedül a zack és miri meg a jersy girl lóg ki a sorból, de az elöbbiben is rengeteg beteg poén van

Globetrotter2014 2014.11.25. 16:32:44

Ez így annyira nem szórakoztató. Tényleg kell a szövegkörnyezet, és mellesleg egyik másik filme elég unalmas lett, még az Egy este kevin Smith-szel is jobb... :)

www.youtube.com/watch?v=hUwkqeI7XWk

Mennyire durva arcok ültek a nézők között, a nörd igen enyhe kifejezés.... :)

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.11.30. 16:46:03

Érdemes megnézni a Snowball Effect dokumentumfilmet is, ezekről a kattantakról szól, van benne infó rendesen. (nem, nincs link, tessék kicsit dolgozni)