Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

40 kép a 40 éve szexszimbólumnak számító Sylvia Kristelről

2014. szeptember 03. - GGZs

tumblr_nb6oj5roeU1so1qq1o1_1280.jpg

1974 június 23.-án, Párizsban mutatták be a fiatal és bájos diplomatafeleség szexuális kalandozásairól szóló erotikától túlfűtött filmet, ami bemutatása után igazi botrányfilmnek számított, ugyanakkor hatalmas kaszasiker lett és örökké ragyogó szexszimbólumot csinált az akkor 22 éves főszereplőjéből, Sylvia Kristelből.

 

Just Jaeckin francia képzőművész szobrokat faragott, aztán máig híres divatmagazinok(Vogue) fotósa lett, majd rájött, hogy a benne dúló kreativitást a nagy-vászonra kellene átültetnie, ezért úgy döntött filmet forgat. Alapanyagnak pedig egy akkoriban igazi tabudöntögető könyvet választott.

Mayfl-12573 Arsan Emmanuelle (v small).jpg

 

Az Emmanuelle – Lecke a férfiakról először 1959-ben került forgalomba egy magánkiadótól, szerzői név nélkül. A szép lassan egyre több hívet szerző könyvben Emmanuelle egy francia diplomata házastársaként kerül Bangkokba, ahol néhány új ismerősre szert téve fokozatosan hágja át a hétköznapi emberek által felépített prűdség határait.

tumblr_naxwd5blGj1shd9xeo1_1280.jpg

 

Jaeckin hosszas válogatás után talált rá filmje főszereplőjére, Sylvia Kristelre, és mint azt tudjuk, a lehető legjobb döntést hozta. A szexuális kíváncsisága által hajtott karakter szerepében bármilyen helyzetben(legyen szó nyilvános szexről, leszbikusságról vagy maszturbálásról) természetes ártatlanságot és érzékiséget sugárzott.

Sylvia_Kristel_02_02.jpg

 

 

Emánuel :

A héber eredetű bibliai név, Immánuél névből származik. Jelentése velünk az Isten.

A holland színésznő kimagasló IQ-jának köszönhetően négy osztályt is átugrott az iskolában(és négy nyelven beszélt folyékonyan), szépséges alakjának és elragadó mosolyának köszönhetően 17 évesen modellszerződést kapott, majd 1973-ban a Miss Tv Europe nevezetű versenyen első lett. A vonzó lány a filmes producerek figyelmét is felkeltette, már ebben az évben három szerepet kapott.

tumblr_n61ry8SZHB1skza0do2_1280.jpg

 

Aztán bevállalta a meztelenkedést az Emmanulleben, ami egycsapásra világhírűvé tette. A pornográfia határát sohasem súroló, a kritikusokat és a nézőket egyaránt megosztó erotikus műben egy nő szemszögéből leshetünk be a szabad szerelemnek hódoló emberek világába, ami ekkor igazi kuriózumnak számított, Sylvia pedig férfiak és nők millióinak szemében vált a vágyaik titokzatos tárgyává.

la-et-mn-sylvia-kristel-emmanuelle-20121018-001.jpeg

 

Színésznő… az szép szakma, éppenséggel pont valami ilyesmit kerestem magamnak. A munka nem tűnik fárasztónak, ugyanakkor megbecsült, kellemes foglalkozás. És rajta keresztül talán nemcsak az én álmaimat, hanem mások álmait is valóra válthatom.

 

 

A hihetetlenül nagy népszerűséget nem túl jól dolgozta fel, eléggé elszállt. Szerepvállalásaiban kevés kockázatot vállalva hasonló művekben dobálta le magáról továbbra is a textilt, emellett két Emmanuelle -folytatásban szerepelt, és mire észbe kapott, már készen állt az őt örökké magába záró skatulya, amiből már soha nem volt menekvés számára.

tumblr_n7jvez6fmC1qewn4po2_500.jpg

A nyolcvanas évek elején, Hollywoodban, a félresiklott karriere miatt önpusztításba kezdett, kábítószerekkel tömte magát. Függőségét csak Európába hazatérve tudta levetkőzni, terápiás jelleggel húga hollandiai éttermében pincérnőként dolgozott.

95623788_10.jpg

 

Beleragadtam a szerepbe, olyan színésznő lettem, aki általában nem sokat beszél, akiről inkább csak álmodozni szeret a közönség, azt pedig senki sem viseli könnyen, ha az álmát megtörik.

 tumblr_n61ahgP4Kb1s638qao1_500.jpg

A kilencvenes években még megmaradt hírnevét forintosítva újabb Emmanulle-filmeket készített, ezúttal azonban már nem ő, hanem a fiatal alteregóját játszó Marcela Walerstein vetkőzött helyette.

 

Kőkemény kokain és nikotinfüggőség, elhibázott házasság, válás, anyagi csőd és alkoholizmus kísérte végig egész életét. A nő, aki híres lett, de nem tudta feldolgozni azt. A külvilág másnak látta, mint amilyennek ő magát, ezzel pedig sohasem bírt megbirkózni, a tönkrement önbecsülését soha nem sikerült helyreállítania.

kristel_vision.jpg

 

Az ókori Rómában tisztában voltak az ilyen viselkedés veszélyeivel. A diadalmenetben, a győzedelmes császár mögött a harci szekéren mindig ott állt egy rabszolga. Egyedüli feladata az volt, hogy az istenek fiának a fülébe súgja: „Hominem te memento!” Vagyis: „Emlékezz, te is csak ember vagy!”

 

Sylvia Kristel

(1952-2012)

Sylvia Kristel - 0008.jpg

 

 

Csatlakozz Te is a világ leghülyébb nevű filmes blogjának kedvelőihez. Klikk a klikkre. Mindegy melyikre.

 

 forrás: wikipedia.com, imdb.com, moly.hu, wikpedia.hu, partvonal.hu, port.hu, kernertraining.hu, francsetudjamármégmi,

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr676666721

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minnél többet dugni 2014.09.04. 18:00:35

Rövid az élet, hosszú a sír. Mindenki dugjon, ameddig bír!

Trackback: Mi lesz a DUALS TÁRSKERESŐ Kft-vel? 2014.09.04. 17:59:27

  A kérdés jogosan merül fel, mert a cég saját tőkéje már 6. éve, nagy mértékben negatív, viszont a most életben lévő 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről szerint már régen be kellett volna zárni a céget, mivel a tulajdonosa nem gondoskodott...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arsenal71 2014.09.04. 18:52:09

Szó se róla, nagyon szép hölgy volt.