Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ÁJEMDIBI

A legkisebb bevételű filmek

2013. július 03. - GGZs

Fejből vágod melyik filmek voltak tavaly a legsikeresebbek? Nem nagy kunszt. És azt megtudod mondani melyik generálta tavaly az amerikai mozik legkisebb bevételét? Ugye, hogy megfogtalak...

A Playback egy független horrorfilm, amit mindösszesen egy moziban mutattak be, egy hétig ment, a bemutató estéjén 252 dollárt hozott, amihez az egész hetes forgalmazással még hozzárakott 12! dollárt, így 264 dollárral zárt, ami a jegyárakat átszámolva 33 nézőt jelent. A film egyébként hétmillió dollárba került és szerepel benne a jobb időket megélt Christian Slater is, akinek nem nagyon kell aggódnia a karrierje további sorsáért, hiszen innen már tényleg csak felfele vezet az út.

Jó-jó, persze nyilvánvalóan nem ér a Playbacket kikiáltani az elmúlt év legnagyobb lúzerének, mert valószínűleg nem is moziba készült, ellenben volt egy családi film, ami igen. A címe nem más, mint a The Oogieloves in the Big Balloon Adventure, ami teletabikhoz hasonló élményt ígért, szerepelt benne Christopher Lloyd, Chazz Palminteri, Cary Elwes, Jaime Pressley és Toni Braxton is, és bizony óriásit hasalt a pénztáraknál, 2160 moziban egy hét alatt 448 000 dollárt termelt, amivel a legkisebb bevételű legalább kétezer moziban bemutatott film evör. Egy mozira jutó heti átlaga pedig még a Playbackétől is kisebb, 207 dollár. A film készítése durván 12 misibe fájt, a bevétel egy hónap alatt pedig egészen 1 064 277 dollárig száguldott.

Minden idők legkisebb amerikai mozibevételével a 2006-os Út a világ végére (Zyzzyx Road) büszkélkedhet, egy hét alatt összeszedett 30 dolcsis bevételével mindenképp megérdemli, hogy beszéljünk róla. És nehogy azt hidd, hogy nincsenek benne ismert színészek, Tom Sizemore és Kathrein Heigl is szerepelnek benne. 

Történt, hogy John Penney forgatókönyvíró (aki olyan filmek szkriptjéért felelt, mint az Az élőholtak visszatérnek 3. vagy a Vírusbosszú) 2004-ben találkozott régi harcostársával, a múlt században színészként is próbálkozó Leo Grilloval, aki állatvédőként lett igazán sikeres, a hetvenes évek végén harmincöt kóbor kutyát talált egy erdőben, gondjukat viselte és úgy belejött, hogy megalapította a DELTA Rescue-t, ami manapság több mint 50 hektáron fekszik Kaliforniában és durván ezer kutya és ötszáz macska otthona. Ezek ketten aztán elkezdtek egyeztetni az ötleteikről, Grillo egy Rambo-filmet képzelt el állatokkal(a fantáziádra bízom), amiben ő lett volna a főszereplő, míg Penney egy egyszerű thrillert írogatott, amiben egy könyvelő(Grillo) Vegasban felszed egy fiatal Lolita-szerű tinilányt(Heigl), azonban megjelenik a színen a csaj exe(Tom Sizemore), akinek nem nagyon tetszik ez a felállás. Összeverekednek, az ex meghal, a könyvelő pedig a Zyzzyx Road-on(tényleg létezik ilyen) próbál megszabadulni a hullától, ami azonban eltűnik a csomagtartóból, mire az úticélhoz érnek.  Grillonak megtetszett a kolléga ötlete, amit olcsóbb leforgatni, de még így is könnyen eladható külföldre, ezért javarészt saját pénzüket összedobva nekiálltak a produkciónak, a rendező-forgatókönyvíró Penney lett, a főszereplő pedig a kaliforniai állatvédő. Sokan lemondták a filmben való szereplést (többek között Jason Lee és Thora Birch), mígnem meglett a másik két főszereplő.

Sizemore 2003-ban megverte volt barátnőjét és mire ezt a filmet forgatni kezdték, akkor a bíróság rövid időre rehabra küldte a színészt, ami elég sok gondot okozott. A  Mojave sivatagban felvett filmnél állandóan problémát jelentett, hogy nagyon nagy hőség van, valamint sok a csörgőkígyó és a skorpió. Heigl (akivel a forgatás alatt kezdték el a promó-felvételek készítését a számára áttörést hozó A Grace klinikához, aminek első pár része ekkor már dobozban volt) a legnehezebb munkájának nevezte ezt a forgatást. A nehézségeknek köszönhetően a tervezett 750 000- es költségvetés felkúszott 1.2 millióra.

Mikor kész lett a film,  az alkotók csak külföldre akarták értékesíteni, a hazai premiert Heigl népszerűségének növekedésétől tették függővé, azonban egy Screen Actors Guild- al ( helyi színész szervezet) kötött egyezségben szereplő adókedvezmény miatt be kellett mutatniuk azt. 

2006. február 24- én Dallasban megtörtént a film hivatalos premierje, ahol se limuzin, se vörös szőnyeg, se a szereplők jelenléte, se az alkotók ottléte nem támasztotta alá ezt a tényt. Semmi hírverés, egyszerűen csak adtak a mozinak ezer dollárt, hogy egy hétig minden délben játssza le egyszer a filmet, így lett meg a hírhedt 30 dollár.

Ami igazából húsz, mert két embernek, a filmen dolgozó make up-osnak és az egyik barátjuknak  visszafizették a jegy árát.

A külföldi értékesítésből 2006 végére 23 országból befolyt 368 000 $, ami azt vetítette előre, hogy a befektetés szép lassan meg fog térülni. Amerikában tavaly került sor a DVD - kiadásra. 

Aki bármelyik filmet látta és felsejlik neki valami az élményből, annak kommentben kérném a véleményét.

Az feltűnt, hogy a poszteren rosszul írták Heigl nevét?

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr625385958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.04. 08:48:46

úristen egyiket se láttam, sőt eddig azt se tudtam, hogy léteznek ezek a filmek. :D
süti beállítások módosítása