Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vissza a jelenbe - Hot Tub Time Machine

2013. május 28. - GGZs

tumblr_m2jxe1BW041qfbiw6.jpgHárom barát az egyikük tesójának gyerekével együtt kiruccan Kodiakba, a síparadicsomba, ahol kamaszként életük legjobb hétvégéjét töltötték. A hely fölött azóta enyhén szólva is eljárt az idő, minden lepukkant, büdös és öreg, hőseink pedig nem igazán tudják elhinni, hogy ez az a hely, ahova mindig is visszavágytak. Bánatukban beülnek az időközben megjavított jakuzzijukba és jól bebasznak.tumblr_lz1m60YuFS1qe43j8o1_500.gif Reggel megébrednek és a 80-as években, életük hétvégéjén találják magukat. Megegyeznek, hogy a tér- idő-kontinuumra való tekintettel mindent úgy tesznek, ahogy régen, aztán persze mindannyian kisebb-nagyobb változtatásokat hajtanak végre, ahogy gyarló emberekhez az illik.

Hozzánk is befutott végre(hivatalosan is) ez a 2010-es vígjáték, ami elég sok helyen kult-státusznak örvend, a készítők már a második részt tervezik(John Cusack nélkül, aki igen sokat kavart ahhoz, hogy ez a film elkészüljön, úgyhogy kapják be), én meg simán csak kurva jól szórakoztam az egészen, mert remek poénok, ötletek, mondatok és alakítások sorjáznak a játékidő alatt, plusz még egy nem is olyan rossz történetet kapunk. Mindenképp kiemelném a Lout játszó Rob Corddryt( tipikusan az a színész, aki névről soha a büdös életbe nem ugrik be, ellenben az arcát látva rájössz, hogy bizony már láttad valahol), aki lubickol a félresiklott életű, beteg humorú piás szarházi ( de szép karakterleírás!) szerepében.tumblr_lsh676aDrw1r3qyzeo1_500.jpg

Vicces, szórakoztató, picit elgondolkodtató, valamint semmikép sem buta. Mi a tökömet akarnék még egy vígjátéktól?

Vissza a jelenbe: 8/10.

És cuki mókus is van benne.tumblr_lum99tIWPw1r502u5o1_250.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr785217404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.