Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ÁJEMDIBI

Kaszkadőrök és Dublőrök

2013. május 24. - GGZs

Gyakorlatilag minden ember több száz kaszkadőrmutatványt látott már életében. A legtöbben filmekben és sorozatokban figyelhette az elképesztő munkájukat, az emberiség kisebb része kaszkadőrshow-kon élőben is ámuldozhatott rajtuk. Mi most a mozgóképes kaszkadőrökkel foglalkozunk, akikről szinte soha nem esik szó, pedig nincs olyan filmes műfaj, amiben ne lenne rájuk szükség. Hiába írunk 2013-at, hiába vannak számítógépes effektek, a legkirályabb jelenetek jelentős része még mindig hozzájuk köthető.

Tánc


Nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kéne miért kell kaszkadőröket használni, úgyhogy ezt nem is teszem, mindenki bőven hallhatott már róla, aki esetleg mégse, annak itt a wiki. De nemcsak a veszélyes mutatványokhoz használnak helyettesítőket, hanem akkor is, ha mondjuk táncolni kell. Szerinted Natalie Portman balettozott végig a Fekete hattyúban? 2_stunt-doubles12.jpg

A baloldali képen Sara Lane áll, aki az Amerikai Balett Színház elismert szólótáncosa és bizony a legnehezebb jeleneteknél őt láthatod, néha még úgy is, hogy digitálisan kicserélték az arcát a főszereplőére. black-swan-face-replacement.png

Azonban nem szabad elvitatni Portman kisasszony érdemeit, mert 139 táncfelvételt használtak a filmhez, ebből 111-en a színésznő szerepel, a maradék huszonnyolcon Sara Lane, valamint a jelenetek 90%-ában a szerepért Oscart kapó színésznő táncol, valamint ő is spiccel,ami igenis nagy teljesítmény. Bezzeg a Flashdanceben Jennifer Bealst majd egy tucat táncos helyettesített, a film végi hírhedt meghallgatás-jelenetnél három dublőr is látható, és nem tudom, hogy valakit szíven üt-e, de aki a hátonpörgést kivitelezte az a bréktáncos Crazy Leg volt, és bizony férfi.
cats_4.jpg

Bunyó


Ha verekedésre kerül a sor, akkor eljön a kaszkadőrök ideje. A színészeket több hónapos tréningeken szokás felkészíteni a verekedésekre, de bizony be kell látni, hogy így sem tudnak mindent kivitelezni. Itt van példának a Kill Bill, ahol Uma Thurman bosszúálló Menyasszonyként aprít szét mindenkit aki az útjába áll. Amit Uma nem tudott megcsinálni, azt megcsinálta helyette Zoe Bell.

Az új-zélandi származású kaszkadőr-nő csinálta a főszereplő mutatványait, az alábbi részletben jól látható, ahogy ő dobja a kést.tumblr_m39yg6xKNI1qg9ndmo1_500.gif

Tarantino beleszerelmesedett a vagány csajba és szerepet adott neki a Halálbiztosban, ahol gyakorlatilag önmagát alakíthatta: motorháztetőn kapaszkodva száguldozott, meg persze ő rúgta szét a speciális autóival gyilkoló Kaszkadőr Mike(Kurt Russel) fejét.tumblr_lkvx2yEo3E1qanw6wo1_500.giftumblr_lip8xfvp8R1qg9ndmo1_500.gif

A világ ekkor lett figyelmes munkásságára, címlapokra is került, persze azért nála egy Marie Clare fotózás kicsit másabb, mint a megszokott.tumblr_lihrr1Okwd1qh9zlho1_1280.jpg

És bizony sokunk gyerekkorában is mély nyomokat hagyhatott, ugyanis őt láthattad harcolni Lucy Lawless helyett a Xéna, a harcos hercegnő című sorozatban.tumblr_lmhxlu87Wl1qkg6tao1_500.jpgtumblr_lr4ov7nd7w1qitkceo1_400.jpg

Ja és a Django elszabadulban is benne volt egy kisebb szerep erejéig.2qx0ys9.jpg

Scarlett Johansson nagyon sokat edzett a Vasember 2.-ben és az A bosszúállók-ban játszott Fekete Özvegy nevű kőkemény kém szerepének a kedvéért, az igazi nagy mutatványokat azonban nem ő, hanem Heidi Moneymaker mutatta be, íme két képkocka a filmekből bizonyítékként. Az egyiken jól látszik a helyettes arca, a másikon pedig az, hogy sokkal izmosabb testet látunk, mint Scarletté.

Heidi tornásznőként kezdte fiatalon, példaképének az olimpiai bajnok Ónodi Henriettát tartja. 2008-ban róla mintázták Lara Croft mozgását a játékhoz. J.J. Abrams Star Trekjében az arca is jól látható, miközben az USS Kelvin pusztuló fedélzetén rohan az életéért.

Ugrások


Na ezek kivitelezését nagyon ritkán bízzák színészekre és ez teljesen érthető. Egy aprócska tévesztés is végzetes lehet, ezért ezek legtöbbjét profik csinálják, ők sokkal jobban felkészültek(meg persze baj esetén könnyebben pótolhatóak, mint egy filmcsillag). Személyes kedvencem a legendás Vic Armstrong, aki Indiana Jones akcióiért is felelt.2_stunt-doubles01.jpg

Ha kaszkadőrökről van szó, akkor az ő neve megkerülhetetlen. Annyiszor foglalkoztatták, hogy az Guiness-rekord, az idő múlásával pedig filmrendezőként, second unit rendezőkét és kaszkadőr-koordinátorként is elismerést szerzett magának. Munkásságáért 2001-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott(amúgy jó kérdés, hogy miért nincs nekik is egy Oscar-kategória). A lóról tankra való ugrása Az utolsó kereszteslovagban pedig minden idők legjobb mutatványai közé tartozik.VicArmstrong.jpg

Filmográfiáját itt találod, érdekességképp megemlíteném, hogy ő repült Christopher Reeve helyett a régi Supermanekben, számtalan James Bond filmben szerepelt, a Star Wars-ban Han Soloként akciózott, valamint ő rendezte a Terminátor 2 nyitójelenetét, amit mindössze négy nap alatt kellett megcsinálnia. Ez az ember legalább félisten!

Jó, azért csinált kevésbé jó dolgokat is, mondjuk Dolph Lundgren Sivatagi lavináját(1993) teljes egészében ő rendezte.

Járművek


A sötét lovag: Felemelkedésben Jolene Van Vugt-ot láthatjuk a Macskanő-kosztümben a Batpodon motorozni, ami nem csoda. Sokszor bőven 100 km/óra felett csapatnak vele és mint tudjuk a felvételeken a legtöbbször lassabbnak tűnik a sebesség, mint amilyen valójában. Az 1980-as születésű Van Vugt az első, aki megnyerte a kanadai nemzeti  női motor-bajnokságot, számtalan Guiness-rekord tulajdonosa és a Nitro Circus tagja.

James Bond egy Aston Martinnal dönget a Casino Royaleban, azzal azonban nem számol, hogy a nőt az útra dobva előtte hagyják. Bond félrehúzza a kormányt, az autó pedig ezután hetet fordul a levegőben. A lélegzetelállító mutatványt Adam Kirley hajtotta végre.

Pókemberek


Az új Pókember forgatásán a főszereplő Andrew Garfieldon kívül hárman is a piros-kék kosztümbe bújtak: a Skate Ninja becenévre hallgató William Spencer először csak Peter Parker gördeszkázós jeleneteiért felelt, azonban annyira hasonló a felépítése Garfieldéval, hogy máshol is használták, jelen pillanatban a második részen dolgozik, a képen az új jelmezben látható.

David Elson freerunner(lásd parkour jelentését lejjebb) Pókember ugrásaiért és futásáért felel, Ilram Choi harcművész pedig a bunyóknál helyettesített. Remek példa mennyien dolgozhatnak egy karakteren, illetve arra is rávilágít, hogy egy CGI-vel zsúfolt filmben is rengeteget használják a régi iskolát.

10 király mutatvány


Az Aranyszem nyitójelenetében Wayne Michaels 220 méteres bungee jumping ugrást adott elő, legfőképp arra kellett figyelni, hogy ne csapódjon neki a falnak. Azóta a rajongók is onnan ugrálnak.

Mission: Impossible- Fantom protokoll Burj Kalifa nevű, a világ jelenleg legmagasabb épületének oldalán tényleg maga Tom Cruise csüngött. A jelenetet Prágában gyakorolták, aztán Dubajban vették fel. Összesen 24 kábellel biztosították a 147. emelet magasságában, a felszerelést aztán digitálisan távolították el.

Az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóiban Indyt kidobják egy mozgó teherautó szélvédőjén, a jármű alá kerül, de nem adja fel. Végigcsúszik alatta, aztán hátul visszamászik. Vic Armstrong csinálta a nagyját, de Ford arcán a fájdalom igazi, mivel őt is meghúzgálták a földön néhány közeli kedvéért.

Michelle Yeoh a Rendőrsztori 3.-ban saját maga ugratott egy motorral a haladó vonatra, ami mai napig egészen elképesztő látványt nyújt, és valljuk be, hogy baromira veszélyes is volt, mert semmilyen kötéllel meg hasonlókkal nem  volt biztosítva. Mostanság Angelina Jolie hírértékét emeli, hogy ő csinálja a mutatványait, de ezt tuti nem merné/hagynák neki.

Jackie Chan a Rendőrsztoriban egy bevásárlóközpontban két kézzel kapaszkodva csúszik le egy kábelen, amire működő égősorok vannak kötve, áthalad egy üveg-mennyezeten is, majd végül landol. Jackie félt a felvételtől és félelme beigazolódott: összeégette az áram valamint eltört egy csont a csípőjében. A videón 5:25-től látható.

A parkour kifejezést(szó szerinti jelentése parkfutás) először a francia hadsereg alkalmazta, a jelentése egy technikára utal, amivel a lehető legrövidebb úton juthatsz el A pontból B-be. David Belle apja katona volt, aki így meg tudta tanulni ezt a fajta mozgást és sportot csinált belőle az 1980-as években. Itthon először talán a Yamakasiban(2001) láthattad, mekkora állatul néz ki az egész. David Belle egy Leito nevű tagot játszik a B13 - A bűnös negyed(2004) című Pierre Morel(Elrabolva) rendezte remek akció-orgiában, ahol mindenkinek megmutatja mit is tud. Képzeld, semmilyen biztosítófelszerelést nem használt, se kötelek, se drótok, semmi. Lenyűgöző.

 A legenda szerint Sylvester Stallone a saját pénzéből fizetett egymillió dollárt Simon Crane-nek a Cliffhanger- Függő játszma(1993) azon jelenetéért, mikor a rosszak egyik repülőről a másikra csúsznak át egy kötélen 5000 méteres magasságban.

A sötét lovag(2008)  Jokeres kamion-fejreállítós jelenetét CGI nélkül csinálták meg, a kamiont légnyomás segítségével fordították fejre, amit a benne ülő kaszkadőr működtetett. A mutatványt először egy felszállópályán gyakorolták. A videón 2:30-tól.

A Casino Royaleban Bond egy fickót üldöz, aki egy építkezésen próbál megszökni előle. A fickót Sébastien Foucannak hívják, francia és fantasztikus dolgokat művel.

Test

Nagyon ritkán esik szó a testdublőrökről, akiket akkor használnak, ha a szereplő csak a háttérben látható, vagy nem látni az arcát, esetleg szexjelenetnél a dublőr testét mutatják a sztár helyett. Meryl Streep testdublőre a JAG- Becsületbeli ügyekkel hazánkban is ismertté vált Cathrine Bell volt a Jól áll neki a halál(1992) forgatásán, valamint az ő teste látható akkor, mikor Isabella Rossellini örökifjú bájkeverő karaktere meztelenkedik.bell.jpg35.jpg

Catherine Zeta Jonest a Traffic-ban Leilani Munter helyettesítette, aki autóversenyzőként kereste a kenyerét, indult a NASCAR-on is.cats_1.jpg

Penelope Cruz terhesen forgatta a Karib tenger kalózai negyedik részét, ezért rengeteg jelenetben a húga, a szintén hiperszexi Monica Cruz látható, aki egyébként táncos.515169-penelope-cruz-et-monica-cruz-au-637x0-3.jpg

Mila Kunis saját maga választotta ki "seggdublőrét" a Barátság extrákkal vetkőzős jelenetéhez.201302151408989186-vert.jpg

Lindsay Lohan meztelen jeleneteit a Machetében Robert Rodriguez azelőtt felvette már, hogy a színésznő aláírt volna a filmhez, mindezt dublőrrel valósította meg.

Salma Hayek mellére sokan baromira kíváncsiak lennének full totálban, pedig lehet, hogy már látták is, ugyanis az a szóbeszéd járja, hogy Cindy Crawford melleit ő alakította a Tiszta játszma(1995) szexjelenetében, ahol egyébként William Baldwin is testdublőrt használt. Hayek egyébként hivatalosan csak a főhős exét játszotta. Magam részéről nem hiszem, hogy true.

Natalie Portman híres tangás jelenetét a Király!-ban ő maga adta elő, kivéve a végét, a vízbe ugyanis már nem ő ugrott.

Aki nézte az Egyszer fent, ...inkább lent című sorozatot és nemi hovatartozásától függetlenül szereti a nőket, annak garantáltan a retinájába égett az a jelenet, amikor Kenny Powers(Danny McBride) végre megkapja gyerekkori szerelmét, a gyönyörű milf April személyében, akit Katy Mixon alakított. Nézők milliói figyelték lélegzetvisszafojtva ahogy lassan elkezdi levenni a melltartóját és nagyközeliben csodálhatjuk meg kebleit... A mellek tulajdonosa azonban nem ő, elmondása szerint meztelen jelenetet nem vállal az apjának tett ígéret miatt.

Az akkor majd negyven éves Vera Farmiga(Bates Motel) meglepően jó formában volt az Egek ura George Clooney-s ágyjeleneténél, ami nem csoda, mivel egy 22 éves csaj mutogatta helyette a formás kis hátsóját.vera_farmiga_up_in_the_air.jpg

Lars Von Trier nagy botrányt kavaró és megosztó Antikrisztusában közeliben látható egy behatolás, de egy pornósztár péniszét látjuk munka közben Willem Defoe farka helyett. Kérdés, hogy Charlotte Gainsbourg színésznő benne volt a buliban vagy őt is helyettesítették? A helyes válasz a második.

A lepattintva(2008) című vígjátékban Mila Kunis topless képe lóg egy hawaii-i kocsma férfi vécéjében, amit a főhős Jason Segel egy nagy verés árán hoz el onnan. Bocsi fiúkák, de a kép nem igazi.mila_kunis_in_saving_sarah_marshall_nitrovideo_029.jpg

A Harcosok klubjában látható pár pillanatnyi Helena Bonham Carter- Brad Pitt szex teljes egészében számítógépes animáció. A film végén látható óriás-pénisz viszont elvileg igazi.

Geena Davis kapott egy testdublőrt a Thelma & Louise forgatásán, azonban a fiatal Brad Pitt-tel felvett szexjelenethez mégsem használta, mert sikerült egész jól ellazulnia a felvételhez. A dublőrt azért kifizették.

Keira Knightley szexi öltáncát a Domino című fejvadász-moziban helyettes adta elő.


Kate Beckinsale a Vakító fehérség-beli zuhanyjelenetéhez szintén használtak egy másik testet is.

 


A segg, amiről a We're the Millers trailere okán elég sokat beszélnek, az nem a 44 éves, lassan sztalóne-arcú Jennifer Anistoné, hanem a dublőréé, aki a veszélyesebb jeleneteknél is helyettesítette. Egyébként csak nekem tűnik úgy, hogy Aniston melle az idő múlásával egyre feljebb kerül?

Lutria szerint: Jennifer Anistonnak azért vannak feljebb a cickói mert nagyobb felbontásnál azon a képen látszik, hogy a trikójába bele van varrva egy melltartó. Csak én vagyok olyan hülye, hogy erre nem gondoltam? cats_5.jpg cats_6.jpgarticle-0-149C8598000005DC-403_640x631.jpg2008jen.jpg

 

 

Bobby Holland Hanton


Napjaink egyik legjobb és legfoglalkoztatottabb kaszkadőre a 28 éves brit, aki négyévesen kezdett gimnasztikázni, rengeteg junior-versenyt nyert, aztán 17 évesen focistának állt és nagyon gyorsan fél-profi vált belőle, majd mivel jóképű és izmos gyerek, ezért modellkedni kezdett, tévéműsorokban lépett fell, az Adidas és a Pepsi reklámjaiban szerepelt, ismeretségeinek hála ő csinálta a mutatványokat Steven Gerrard, Fernando Torres és David Beckham reklámjaiban.

Ennek a hatására úgy döntött, hogy profi kaszkadőr lesz, négy évig képezte magát a következő sportokban: kickbox, úszás, magasugrás, trambulin, torna, búvárkodás. Alant egy csomó kép a munkáiról.

Ő az igazi Batman, ugrik, verekszik, mászik. A Felemelkedésben ő mássza a falat és esik vissza párszor Bane börtönében.

James Bond.

Thor.

Itt pedig egy cool reklám tőle.

Daniel Radcliffe kaszkadőre az első hat Harry Potter-filmben David Holmes volt, aki a Halál ereklyéi forgatásán egy irányított robbanásnál olyan súlyosan megsérült a gerince, hogy soha többé nem tud már lábra állni.

Ha véletlenül filmet forgatnál és stuntman kéne, nyugodtan válogathatsz közöttük a youtube-on.

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr725258651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutria 2013.05.25. 18:06:56

Jennifer Anistonnak azért vannak feljebb a cickói mert nagyobb felbontásnál azon a képen látszik hogy a trikójába bele van varva egy melltartó.

GGZs · http://ajemdibi.blog.hu 2013.05.25. 19:07:09

@lutria: Köszönöm az észrevételt, az infót belepakoltam a posztba veled együtt :)

Conan The Librarian 2013.05.26. 10:00:14

Remek poszt volt, köszi! Azt mondjuk nem értem, hogy pl Kate Beckinsale-nek minek seggdublőr.

SarahConnor 2013.05.26. 10:19:28

Ez aztán a minden részletre kiterjedő poszt :)
Zoe Bell Xena-beli munkásságán megrökönyödtem. Egyébként Tarantino állítólag annyira odavan azért a csajért a Kill Bill óta, hogy önálló filmet is akar építeni köré, ahol főszereplő lehet. Mondjuk Tarantino milyen filmet nem ígért eddig? :)

devDavid · http://blog.hu 2013.05.26. 10:33:46

Veszélyesen jó cikk lett, bár összetörtél egy(?) életett azzal, hogy elárultad Jennifer Aniston testdublőrt alkalmaz legújabb filmjénél... bár így is tudnám szeretni!

Remek cikk, sok ilyet még!

üdv,
D.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.27. 11:24:28

@devDavid: nem biztos, hogy csak a legújabbnál ám.;)

@Fenimore: így van annyi terve volt már, hogy az nem kifejezés.
süti beállítások módosítása