Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Evil Dead: Feltámadás!?!

2013. március 28. - GGZs

A remake-láz elérte minden idők egyik legnagyobb horror-klasszikusát is, azonban nyugtatólag hat a rajongókra a tény, hogy a produceri székben az eredeti trilógia alkotói ülnek.evil-dead-6.jpg

Bruce Campbell, a régebbi filmek ikonikus főszereplője azt nyilatkozta, hogy már régóta agyalt a régi csapat azon, hogyan tudnának új színt vinni a sorozatba. Ennek érdekében különböző találkozókat szerveztek, új, feltörekvő arcokkal beszélgettek és egy ilyen meetingen hozta össze őket a sors a 27 éves uruguayi Fede Alvarezzel, aki mindannyijukat meggyőzte arról, hogy neki kell rendezni a megújulni akaró legendát.

Alvarez gyerekként látta az első Gonosz halottat, és elmondása szerint borzasztóan félt tőle, utána rémálmai voltak, ugyanakkor nagyon vicces is volt számára( az összes reakció ismerős valahonnan...). Hiába, tizenkét évesen nem épp egy ilyen filmet kellene nézni, de a kíváncsiság nagyúr.evildead2.jpg

A fiatal rendező nem úgy gondolt a remake-re, hogy új trükkökkel leforgatja még egyszer ugyanazt a filmet, bevallása szerint az eredetit nem látta már tíz éve, de ez nem is baj, mert még emlékszik mit érzett, mikor nézte, a legtöbb jelenet pedig kitörölhetetlen nyomokat hagyott emlékezetében. Hogy is lehetne elfelejteni őket, mikor majdcsak magad alá csináltál nézése közben?letöltés.jpg

Alvarez szerint az eredeti legfőképp a szemléletesen bemutatott erőszaktól működött, meg attól  a remek ötlettől, hogy az erdei házikóba látogató baráti társaság nem különféle lényeket, hanem egymást kezdik leöldösni, ami plusz töltetet adott az egész rémületnek. Igazából az eredeti szellemiségéhez akart hű maradni úgy, hogy közben valami tényleg új dolgot készít és úgy hozzáállni ahogy Sam Raimiék tették: létrehozni valami brutálisan rémisztőt.

Sam Raimi munkásságában zseniálisan tudja poénokkal ötvözni a horrort(összes Evil Dead, Pokolba taszítva), Alvarez erre viszont nem vállalkozott, ezúttal csak kőkemény horror lesz, a főszereplő pedig nem a kultikus Campbell-karakter, Ash lesz, hanem egy nő, név szerint Mia, akit Jane Levy kelt életre.

Campbell egy interjúban elmondta, hogy a film nagyon komoly lett, semmi gyerekes baromság, MTV-s stilisztika nincs benne, és ez is volt a cél. A forgatás előtt feltették maguknak a kérdést, hogy milyen filmet akarnak készíteni. Ijesztőt? Ijesztőt is, viccest is? Esetleg torture pornt? Nos, a legelső mellett döntöttek.tumblr_mgr0w8WRgt1r6t86xo1_500.jpg

Nagyon büszkék az alkotók arra, hogy olyan horrort szállítottak, amiben semmi CGI nincs, mindent hagyományos módszerekkel csináltak meg, igaz sokat is kísérleteztek hozzá. Az eredmény az előzetesek alapján elképesztő.

Alvarez megígérte, hogy nem lesz egy csalás se a félelemkeltésre( olyan, mint például mikor hirtelen elkapnak valakit hátulról egy odabaszós zenei effekt kíséretében, aztán kiderül, hogy csak egy haver az), minden rémület szerves részét fogja képezni a sztorinak. Úgy legyen.

Az új történetben Mia heroinfüggő, le akar szokni, ezért összeszedi a legjobb barátjait és elhúz velük az erdei házba, ahol a pincében megtalálják a Holtak Könyvét, onnantól pedig küzdeniük kell az életükért.evil-dead-remake-620.jpg

Mindenki az egekbe magasztalja Jane Levyt, számára tényleg a túlélésről szólt a forgatás, kicsit tényleg bele is betegedett. Rengeteg vér van a filmben, és ez a hamis vér sokszor belement a fülébe, amitől az szörnyen begyulladt és nem is hallott. Télen forgattak, ő pedig folyamatosan vizes volt, gyakorlatilag a film 90%-ában. Igazi érzelmi és fizikai pokoljárásként élte meg a felvételeket,de mégis nagyon örül, hogy részese lehetett . 

Az egyik jelenetnél Mia karaktere véres váladékkal hány szembe egy másik lányt, amit úgy oldottak meg, hogy ledugtak egy csövet Levy torkán, aztán felszívatták vele a hamis véres cuccot. Az eredmény lentebb látható. Alvarez tiszta szívből örült, hogy nem neki kellett megcsinálni ezt a mutatványt. Egyébként 500 gallon (durván 1900 liter) művért használtak el a film forgatása alatt.evildead132013188.png

Megkérdezték Alvareztől, hogy akar érvényesülni ezzel a filmmel ebben a korban, mikor a nézők már mindent láttak, rengeteg Fűrész filmen, és még azoktól is elvetemültebbeken vannak túl(pl.Emberi százlábú). Az író-rendező felnevetett és elmesélt egy sztorit. A forgatás kezdetén olvasott egy könyvet, amiben a horror mestereinek interjúi voltak. John Carpenter(A dolog) arról beszélt az egyikben, hogy mai mozinézők  érzéketlenné váltak és olyannyira el vannak telítve mindennel, hogy manapság már nagyon nehéz hatással lenni rájuk, ezért a filmeseknek olyan újdonságot kell kitalálniuk, amivel újra sikerül megfogni a nézőket. Alvarez egyetértett Carpanter aktuális gondolataival, aztán elképedve látta, hogy az interjú 1988-ból való, pedig mostanság is ezekről a dolgokról beszélnek. A tanulság az, hogy mindig többet kell nyújtani, mint az elődök.76-evil-dead-redband-trailer-2.png

Amerikában április ötödikén indul ez a nagyon izgalmasnak ígérkező gore-fesztivál, nálunk meg majd lesz egyszer. Vagy nem. Jó lenne már, ha az ajtónyikorgós, szellemes, horrornak csúfolt baromságok után végre az Evil Dead is a mozikba kerülne.

Kritikaféleség itt.

Videó a forgatásról. Vigyázat, SPOILERES!

420379_540918759264120_1549213866_n.jpg

Fede Alvarez híres rövidfilmje, ami mindössze 300 dollárból készült. Az Evil Dead-et 30 millióból készíthette.

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr535157196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.