Daniel Day-Lewis a valaha élt egyik legjobb színész. Ötször jelölték Oscarra és háromszor nyert is. Mindenki elismerően beszél, ha meghallja a nevét. De nemcsak alakításai legendásak, hanem a szerepeire való felkészülése és elképesztő beleélési képessége is. Mert ahogy ő mondaná, „a filmkészítés nem akkor kezdődik, mikor a kamera forogni kezd”.
Karrierje kezdetén az Átkozott vasárnap(1971) című filmben szerepelt, egy fiatal vandált játszott, aki egy törött tejesüveggel karcolgatott össze egy autót. Ez olyan aprócska szerep volt, hogy a stáblistán fel se tüntették a nevét, ő ennek ellenére készült rá, az otthona környékén összetrombitálta az összes huligánt és velük együtt bandázott.
Stephen Frears rendező nem volt benne biztos, hogy Cecil Day-Lewis író és költő fia el tud játszani egy munkásosztályhoz tartozó punkot az Én szép kis mosodámban(1985). Day-Lewis levelet írt a habozó Frearsnek, melyben megfenyegette, hogy eltöri a lábát, ha nem kapja meg a szerepet. Következő találkozásukkor Day-Lewis rockabilly szerelésben jelent meg és az angol munkásosztály akcentusán beszélt.
A lét elviselhetetlen könnyűségében(1988) egy cseh orvost alakított, aki szexfüggőként beleszeret egy nőbe, aki viszont monogám kapcsolatot akar. Felkészülésképpen elsajátította a cseh nyelvet és nyolc hónapon keresztül nem volt hajlandó kimozdulni a szerepéből.
A bal lábam(1989) meghozta számára az első Oscar-díjat. Jim Sheridan életrajzi drámájában a szélütéssel született Christy Brownt alakította, aki csak egyetlen végtagját, a bal lábát tudta irányítani, így azzal tanult meg írni és festeni.
Day-Lewis nyolc hetet töltött egy stroke-osztályon Dublinban. Ez idő alatt megtanult írni és festeni a bal lábával, valamint elsajátította Christy Brown beszédstílusát. A forgatás alatt mindvégig a szerepében maradt, egy pillanatra sem hagyta el a kerekesszéket. Ki kellet venni őt az autóból, mikor megérkezett és bele kellett őt tenni mikor végeztek a napi teendőkkel. A beállításoknál ölbe kellett hordozni, mert a tolókocsija elakadt a kábelekben, valamint a stáb tagjainak kellett megetetni őt.
Michael Mann nagyszabású regényadaptációjában, Az utolsó mohikánban(1992) azt a sápadt arcú Nataniel Poe-t keltette életre, aki a mohikánok között nevelkedett fel, így kapva a Sólyomszem nevet. A színészünk ezért megtanulta követni az állatok nyomait, majd levadászni és megnyúzni őket. És kenuzni és kenut készíteni, meg futás közben újratölteni egy 12 fontos kovás puskát.
Mondhatnánk, hogy ez eddig nem nagy szám, hiszen egy magára kicsit is adó akcióhős manapság ugyanígy készül fel egy-egy szerepre. De ő ennél tovább ment. Csak abból az állatból származó húst ette meg, amit ő ejtett el a tomahawkjával vagy a puskájával. Azzal a puskával, amit még a karácsonyi családi ebéd alkalmával se volt hajlandó nem magával vinni. Mikor végeztek a filmmel, Day-Lewis hallucinációktól és klausztrofóbiától szenvedett. „Fogalmam sincs, hogyan lehetnék valaki más Sólyomszem helyett”- mondta Mannak.
Ezután következett Martin Scorsese kosztümös drámája, Az ártatlanság kora(1993) amiben Newland Archert játszotta, a felső tízezer köreiben forgó fiatal ügyvédet, aki egy nem mindennapi szerelmi háromszögbe keveredik. Könyvekből sajátította el a XIX. századi etikettet. A forgatáson folyamatosan Newland előkelő stílusában járt-kelt és beszélt. Isabelle Adjani, a későbbi barátnője tizennégy -féle kölnit küldött neki, amiből ő kiválasztotta a tökéletes Archer -illatot, majd ezen a néven jelentkezett be szállodai szobájába is, hogy aztán a kosztümjében kalapostul mindenestül New York utcáin lófráljon.
Több, mint húsz kilót fogyott, hogy ő lehessen Gerry Conlon, a bűnbakként ártatlanul elítélt ír férfi a Guilfordi négyek néven elhíresült bírósági ügyet feldolgozó Jim Sheridan-mozi, az Apám nevében(1993) képkockáin. A fogyókúrán kívül újabb különös módszert vetett be, két napot töltött egy cellában étlen-szomjan. Három napig volt ébren, hogy hiteles legyen a vallatási jelenetekben. Arra kérte a stáb tagjait, hogy időnként locsolják le vízzel és verbálisan inzultálják, hogy minél jobban átélhesse milyen volt IRA-tagként börtönben lenni.
"Ha egy ártatlan ember aláír egy olyan vallomást, amivel eldobja az életét, akkor neked kötelességed megpróbálni átérezned, hogy ugyan miért tehet ilyet egy emberi lény. Engem a kíváncsiságom vezérelt."
A salemi boszorkányokban(1996) John Proctort, egy farmert formált meg, akit a történet végén kivégeznek.
Már a forgatás előtti nyarat is a Massachussetts -beli Hog-szigeten töltötte, ami a felvételek helyszínéül szolgált.
Segített az ácsoknak felépíteni a díszletet, a filmbéli otthonát a saját két kezével rakta össze, majd az egyik faházban lakott csapvíz és villany nélkül. A forgatások ideje alatt nem fürdött, mert az 1700-as években nem volt még szokás a mindennapi tisztálkodás.
A bunyósban(1997) egy tizennégy évet börtönben töltő volt IRA-tagot alakít, aki szabadulásakor két célt tűz maga elé. Újra be szeretné indítani a bokszkarrierjét és vissza akarja szerezni régi szerelmét. Már másfél évvel a forgatás előtt -mikor még csak a szerepét írták,- nekikezdett bokszleckéket venni az ír bokszlegendától, Barry McGuigantől.
McGugain szerint Day-Lewis olyannyira belejött, hogy nyugodtan versenyezhetett volna a profi középsúlyú bokszolók között. Mert a mindennapi edzéstől kemény lett, mint a koporsószög. Ja igen, a filmben a kezén látható tetkókat saját maga készítette. Tudjátok, így megy ez a sitteseknél.
Öt év szünet következett, majd jött a visszatérés a vásznakra. Martin Scorsese az 1860-as évek Manhattanébe invitálta a nézőit a New York bandáival(2002), amiben Day-Lewis Hentes Billt, a bandavezért formálta meg. Kitaláljátok hogyan készült rá? Igen, kitanulta a hentes szakmát.
A forgatási szünetekben a feszültséget fenntartandó sokat kesztyűztek filmbeli ellenfelével, Leonardo DiCaprioval. Nem volt hajlandó két beállítás között a kiosztott meleg kabátok egyikét sem felvenni, mondván ilyesmi nem létezett a XIX. században. Tüdőgyulladást kapott, de megtagadta, hogy az orvostudomány mai állásának megfelelő ellátást kapjon.
2005-ben felesége, Rebecca Miller rendezőnő kérte fel, hogy játssza el a főszerepet a Jack és Rose balladájában. Persze azt nem gondolta, hogy ez majd kihat a családi életükre. A történet szerint Jack és lánya egy elhagyatott, egykoron hippik lakta szigeten éldegélnek teljesen elzárva a külvilágtól. Day-Lewis -hogy a szerepét teljesen átélhesse- távol tartotta magát feleségétől és gyerekeitől, az éjszakákat például a forgatási helyszíntől három kilométerre lévő kunyhóban töltötte, valamint A salemi boszorkányokhoz hasonlóan itt is segített felépíteni a díszleteket.
Második Oscar-díját Daniel Plainview zseniális megformálásáért kapta. Paul Thomas Anderson 1900-as évek elején játszódó, az olajbiznisz kialakulásának világába kalauzoló drámájában, a Vérző olajban(2007) az Istent nem félő Plainview egy komplett vállalatbirodalmat épít fel, miközben minden szabályt és minden embert a sárba tipor célja eléréséhez.
Day-Lewis újra aprólékosan készült elő. John Hustontól, a legendás amerikai filmrendezőtől hallgatott hangfelvételeket, így alakítva ki a karakter hanglejtését és beszédstílusát. Könyveket és leveleket olvasott az akkori olajbányászokról.
A film csúcspontjában igazi bowling golyókkal dobálta meg a tiszteletest játszó Paul Danot, aki az eredetelig kiszemelt Kel O'Neill helyére ugrott be. O'Neil azért hagyta ott a filmet, mert nem akart mindennap Day-Lewis -val háborúzni, elmondása szerint a módszerei túl intenzívek voltak a számára.
Rob Marshall musicaljében, a Kilencben(2009) egy fikciós olasz filmrendező, Guido Contini bőrébe bújt.
Az olasz akcentusát az egész forgatás alatt fentartotta, valamint arra kérte Rob Marshallt, hogy az öltözőjét úgy építsék meg, mintha egy hatvanas évekbeli rendező irodája lenne.
A harmadik Oscar-díjat Abraham Lincoln megformálásáért kapta, Spielberg Lincoln(2012) című történelmi tablójában ismét csúcsformában brillírozott. A forgatáson nem hagyta, hogy az angol színészek a saját akcentusokon beszéljenek. Mikor kérdezték tőle hogy miért, ő csak annyit felelt: „Mert én, az Elnök Úr azt mondtam.”
A method acting híve. Ez egy olyan módszer, mikor nem csak külsőségekben, hanem pszichológiailag, érzelmi szempontból közelíti meg az adott karaktert, felveszi azok személyiségét, átérzi a konfliktusaikat. Megismeri a karakterek környezetét, hátterét, felhalmoz minden olyan tudást, amit a filmben látható szereplő bemutat. Az eredménye általában egészen lenyűgöző, de nagyon megterhelő is. Sokáig tart lehámozni magáról a szerepet, ezért általában egy-két év szünetet tart két film között.