Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ÁJEMDIBI

Star Trek: Sötétségben

2013. május 23. - GGZs

Kirk kapitánynak és legénységének fel kell kötnie a gatyát, a szuperember John Harrison ugyanis úgy dönt, hogy egy okos tervvel legyalulja az egész csillagflottát, mert régen kibasztak vele.tumblr_mmnwn3GpPP1r1juiro2_500.gif

J. J. Abrams folytatásfilmje az előző nyomában halad, valamint jó blockbusterhez híven túl is tesz rajta: nagyobb, látványosabb, akció-dúsabb, pörgősebb, viccesebb. A sztori azonban egész kiszámítható azoknak, akik bekapcsolva felejtik az agyukat, na de sebaj, majd talán egyszer. Ezzel együtt is bőven kiemelkedő szórakozást nyújt, valamint sikerült átmenteni valamit a sorozat békét preferáló szellemiségéből is, ami manapság igencsak üdítően hat.

Megjegyezném még, hogy Abrams munkásságát kicsit túl értékelik, kíváncsian várom, hogy mikor tesz le egy igazi kasszasikert úgy, hogy közben egy új franchise-t teremt, nem pedig beáll egy nagy név alá. Mert mondjuk a következő Star Wars-film akkor is hozna vagy ötszázmillió dollárt, ha Uwe Boll rendezné. Vagy Sas Tamás. Eddigi mozifilmes karrierjét inkább nevezném egy kurva ügyesen lopkodó tisztes iparosnak, aki baromi jól menedzsereli magát, mintsem a következő James Cameronnak/ Steven Spielbergnek. Az utóbbi időben szokás lekutyázni mindkettőt, csak épp felesleges és teljesen hülyeség, mert rengetet merít például J.J. is a munkáikból. Én is kedvelem, de az igazi mestermű még hiányzik. tumblr_mn1wf9czuG1rv43xgo1_500.gif

Star Trek: Sötétségben: 8/10.( hangosabb, de nem jobb, mint az előző, ugyanakkor boldogak lehetnénk, ha legalább ilyen minőségű lenne minden popcorn-mozi. Néha így éreztem magam közben:tumblr_mn1avvgRb51rbnuego1_400.gif

Ami a filmben a rajongóknak szólt

 


Hazánkban nincs akkora rajongótábora a Sztártreknek, köszönhetően legfőképp annak, hogy nálunk a hetvenes években induló sorozat csak a kilencvenes években kezdte a szárnyát bontogatni a tévéképernyőkön és ugyan VHS-en kijött az első négy mozifilm, de nem nagyon izgatta a magyart (ekkor még Űrszekerek volt). Aztán 1997-ben az azóta már megszűnt  TV3 leadta az egész első sorozatot nem túl jó nézettséggel, majd 2000-ben a Viasat 3 bemutatta a Star Trek Voyagert, ami a csatorna egyik legnézettebb szériájává vált.

1: Chekov arca lefagy, mikor Kirk arra kéri, hogy vegye fel a piros felsőt, ugyanis ez a szériában annyit tesz, hogy meg fog halni.chekov-gets-the-red-shirt-treatment.png

2: James Kirk halála kísértetiesen hasonlít a Khan haragja egyik legnagyobb jelenetére, a különbség, hogy most Spock a túlélő, valamint abban a sokéves barátságot köszönik meg egymásnak, ebben meg most jönnek rá, hogy barátok.cats_3.jpg

3: Carol Marcus egy ifjú fegyver-specialista, akit Alice Eve alakít, a Khan haragjában Carol egy idős tudós, akinek van egy fia Kirktől.o-DR-CAROL-MARCUS-STAR-TREK-570.jpg

4: A klingonok hírhedt harcigépe, a The Bird of Prey megtartotta főbb vonásait.cats_2.jpg

5: A klingonok otthonához közel van egy hold, ami kísértetiesen hasonlít az A nem ismert tartományban felrobbanó Praxis-szal. Az író Kurtzman szerint még nem döntötték el, hogy valóban az-e vagy sem az új moziban, de tény, hogy a régi inspirálta.640px-Praxis_explosion.jpg

6: Marcus admirális irodájában található modellek között az Apollo 11 és egy NASA űrsiklót egyaránt megtalálható, valamint része a Kapcsolatfelvétel Phoenix-e( ami az első legénységgel felszerelt térhajtóműves hajója) és az Enterprise NX-01 a Star Trek: Enterprise-ból(2001-2005).

7: Capel nővérre hivatkozik Marcus Carol, hogy tőle hallott már Kirkről, aki ugye azóta se hívta vissza a nővért, persze Kirk egyáltalán nem emlékszik rá. Capel nővér a rajongók körében elég nagy népszerűségnek örvend.

8: Scottyt "Miracle worker"-nek hívja Kirk, mikor megmenti a seggüket, ami már számtalanszor elhangzott a sorozatokban és filmekben.
tumblr_mn14ci2bFE1s198vzo1_500.gif

9: A Klingonok otthonát nem federációs hajóval látogatják meg, hanem a Mudd-incidensből begyűjtött géppel. Harry Mudd az eredeti széria visszatérő karaktere, aki csempész.

10: Khan a Rodenberry-univerzum leghíresebb gonosza, akit itt a brit Benedicth Cumberbatch játszik kurvajól, az eredetit Ricardo Montalban alakította kurvajól, viszont a teljes neve Khan Noonien Singh, ami nem épp egy hófehér fickót takar. A film tervezési fázisában szó volt róla, hogy Benicio Del Toro alakítaná, azonban végül más irányba vitték a karaktert, az eredetét és motivációját azonban felhasználták az új figurához.cats_4.jpg

11: KHAAAAAN!tumblr_mn9mq1wmfW1rclt95o1_1280.jpg

tumblr_inline_mn5w7hV3TH1qz4rgp.png

Off:

tumblr_mn2ml2dh7U1r8ei3qo1_500_1.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr285311899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása