Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ÁJEMDIBI

Két Sherlock, egy eset

2013. március 14. - GGZs

Sherlock-BBC-tile2.jpg

Egymásnak engedtük napjaink két olyan sorozatát, amelyek a jelenbe helyezték és modernizálták Sir Arthur Conan Doyle legendás regényhőseit. Több szempontból is megvizsgáljuk párharcunk résztvevőit, a végén pedig megmondjuk melyik a jobb.

Sherlock: 2010-ben indult az angol BBC sorozata, amiben Holmes Londonban él a Baker St.221-ben, amit Dr. John Watsonnal bérel, akit egy közös barátjuk mutatta be neki. Egyikőjüknek sincs annyi pénze, hogy egyedül fenntartsanak egy belvárosi lakást, ezért a két különc összeköltözik. Holmes a Scotland Yard munkáját segíti tanácsadóként, az unatkozó Watsont segítőként vonva be a nyomozásokba, később pénzhiány miatt magánnyomozásokat is elvállalnak.

82529372.jpg

Sherlock és Watson(Elementary): 2012 szeptemberében az amerikai CBS indította útjának a szériát, amiben a főhős New Yorkba költözik, drog- és alkohol-problémákkal küzd, nemrég még elvonón volt, ezért a gazdag faterja a nyakába sózza Dr. Joan Watsont, aki hozzá költözik, minden idejét vele tölti, hogy segítsen a rehabilitációban. Sherlocknak nem tetszik a dolog, de belemegy, mert máskülönben úszik a lakás és a zseton, mivel hősünk nagyban függ az apjától. Sherlock New York rendőrségének szintúgy tanácsadóként segít be, Joan a nyomozásokra a munkaköréből adódóan kíséri, de később kezdi megkedvelni mindazt.

ustv_elementary_2-tile.jpg

Elmondható, hogy az ígéretes alapszituációkat és azok további történetét a Sherlocknak sikerült jobban megtölteni tartalommal, igaz hogy a két széria műsorstruktúrája különbözik, mert amíg az Elementary a megszokott 40-45 perc hosszúságú, addig a Sherlock részei másfél órásak. De nagyon valószínű, hogy sokkal kreatívabb csapat jött össze az angoloknál, mert amit eddig műveltek, az a televíziózás legmagasabb szintjére emelte a sorozatukat, nagyon jól bontották ki a karaktereket, ugyanakkor nem hagyták figyelmen kívül a nagy elődöket sem, míg az amerikai kollégák inkább csak egy márkanevet kerestek, amivel el lehet adni egy új nyomozós sorozatot, Sherlockjuk szórakoztató ugyan, de csak egy tucat-különc, épp olyan, amit minden amerikai krimisorozat tartalmaz. A fateron élősködős háttérsztori pedig már kezdésnek sem teszi túl szimpatikussá őt, ez a szál inkább a béna vígjátékokra jellemző. Johnny Lee Miller nem rossz színész, itt is jól teszi a dolgát, de a karakter kibontása elég gyenge ahhoz, hogy igazán szárnyalni tudjon.

Benedicth Cumberbatch ellenben zseniális a Sherlockban, eszméletlenül jó figurát sikerült létrehoznia, persze ez nem csak az ő érdeme. A Mark Gattis/Steven Moffat párosnak, a sorozat kitalálóinak valamint a rendező Paul McGuigannek is sokat köszönhet, akik ritkán látható karakterfejlődést, közeget és atmoszférát tettek Cumberbatch segge alá, aki köszönte szépen a lehetőséget és élt vele, aminek meg lett az eredménye: sorra kapja a szerepeket, a pár hónap múlva mozikba kerülő  következő Star Trek-moziban garantáltan olyan rohadt jó gonosz lesz, hogy minden geek maga alá csinál majd. A jobb Sherlock karakter tehát a Sherlocké.

cats.jpg

Ahogy a jobb történet is, mert ugyan mindkét széria megpróbál a lehető legfurfangosabb lenni, igazán meglepni a nézőit a Sherlock tudja, ugyanakkor az is igaz, hogy  két szezonjával eddig összesen hat része van, míg az első szezonja végére az Elementary huszonnégynél fog járni. A mennyiség tehát a minőség rovására ment, de ez ne a mi problémánk legyen. Az Elementary szórakoztató faktora pozitív, de nem nyújt kiemelkedőt. Bezzeg az angolok tudják, mitől döglik a légy, az összes rész átlag feletti élményt nyújt, a második évad Irene Adleres része a tévétörténelem egyik legkiemelkedőbb darabkájává vált, a finálé meg olyan befejezést kapott, hogy idegbajt kapok, ha belegondolok mennyi időt kell várni a folytatásig.Plusz Sherlock nemezise, Moriarty(Andrew Scott) után mindenki megnyalja mind a tíz ujját.

Lucy Liu Joan szerepében hozza a tőle elvárhatót, nem fárasztó, nem is túl szórakoztató. Meg szép és jó nézni.Meg a szokványos női dolgokat hozza.

lucy3-624x442.jpg

Hogy Martin Freeman szép-e? Hát izé...Maradjunk annyiban,hogy nem egy ízig-vérig eyecandy.

martin-freeman.jpg

Ellenben kitűnő színész, az Afganisztánban megsérült  nyugállományba helyezett katonai orvos Watson szerepében a legjobbját hozza, és rá is igaz, ami Cumberbatch kollégára: sok kapu megnyílt előtte is(Hobbit).

Ha ennyi nem lenne elég, még a Sherlockos McGuigan remek képi világot álmodott meg (például a filmre írva látjuk az smseket, amikkel Sherlock a legjobban szeret kommunikálni).

A helyzet tehát az, hogy a két sorozat nincs egy súlycsoportban, az Elementary tisztes, szórakoztató iparosmunka, a Sherlock viszont olyan minőségi szintet képvisel, ami mellett labdába se rúghat.

Sherlock és Watson(Elementary): 10/6.

Sherlock: 10/9.

Benedict-Sherlock-sherlock-28274088-1366-768.jpg

Érdekességek:

  • Johnny Lee Miller és Benedict Cumberbatch Danny Boyle 2011-es Frankenstein című színházi darabjában estéről estére felváltva játszották Frankensteint és annak szörnyét,
  • Arthur Conan Doyle történetei szerint is katonai szolgálatban volt Watson Afganisztánban,
  • Cumberbatch az A vágy és vezeklés-ben nyújtott alakításával vonta magára a készítők figyelmét, és a színész a szerep miatt az összes Holmes-könyvet elolvasta,
  • a Sherlock első pilotja eredetileg hatvan perces volt, és rohadt drága, a BBC ezért úgy döntött, hogy átírják és vesznek még fel hozzá pár jelenetet, így lettek az évadok háromrészesek és kilencven percesek.

A bejegyzés trackback címe:

https://ajemdibi.blog.hu/api/trackback/id/tr365134722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2013.03.16. 18:28:08

Alapvetően a két piac az ami meghatározta a két sorozat különbözőségét. Az angoloknál és Európában ez a történet egy hatalmas klasszikus. Az amerikaiak túlnyomó többsége még csak nem is hallott Holmes-ról. Pontosan azért is jó adaptáció az Elementary, mert pontosan a célközönség szintjére viszi a cselekményt. A kulturális különbségek miatt van az, hogy nagyon kevés európai sorozat lehet sikeres a tengerentúlon. Ezért nincs is sok értelme összehasonlítani a két sorozatot.
süti beállítások módosítása